Volt idő, amikor sokat gondolkodtam azon, hogy egy-egy térség és/vagy ország gasztronómiája miért pont olyan, amilyen. Ahogy vannak etimológusok, úgy biztos vannak olyanok, akik tudományos felkészültséggel vizsgálják, hogy egy adott kultúrában hogyan alakult ki egy-egy jellemző gasztronómiai stílus. Én nem tartozom ezen emberek közé, hiányzik a tudományos felkészültségem, híján vagyok az ilyen irányú ismeretanyagnak.
Ülök a konyhapultom előtt...
(Igen, ülök. Rendhagyó módon egy bárszéken ülve szoktam főzni. Nyilván lusta ember lehetek.)
...és egy ázsiai ételt készítek elő. Közhelynek számító megállapítás az, hogy általában egy ázsiai ételnek az előkészítése nagyságrenddel több időt vesz igénybe, mint a főzéssel eltöltött idő. Vajon miért van ez így? Mire gondolhat egy ázsiai háziasszony, miközben az egyik zöldséget aprítja a másik után? A feladat mechanikus jellege teret ad a szellemnek, hogy kalandozzon közben. Valahol máshol...
Nem árt, ha egy ilyen étel elkészítése előtt beszerzel egy jóminőségű daraboló/szeletelő/aprító szerkezetet. Nem mintha egy szál késsel nem lehetne nekivágni a feladatnak.
Csak úgy tovább tart.
Akár így, akár úgy, de érdemes ezt az ételt elkészíteni, mert egészséges és finom.
Szedd tányérra vagy nagyméretű ázsiai csészébe (vagy amid éppen van) és szórd meg a tetejét a pirított szezámmaggal.
