Én és a só nem vagyunk annyira „jóbarátok”.
Olyan családban nőttem fel, ahol a só (a piros paprika és a bors) volt a domináns „fűszer”. Ha valamilyen kenyeret ettünk, mellé nyáron mindig volt friss paradicsom és újhagyma. Valamint egy kis kupac só a tálon. A család többi tagja megsózta a paradicsomgerezdeket és beleharaptak… Kezükbe vették az újhagymát, megmártogatták a sókupacban és… Én soha nem tettem ezt, már gyerekként is ösztönösen éreztem, hogy a kertben termett paradicsom úgy jó, ahogyan van.
Később, mikor főzni kezdtem, tudatosan csökkentgettem a só mennyiségét az ételeimben. Először persze ízetlennek éreztem Édesanyám főztjéhez képest, de bíztattam magam: majd megszokom. Szépen lassan átálltam arra, hogy a domináns só íz helyett már más ízeket élveztem az ételben. Már nem hiányzott az a mennyiségű só…
Pedig akkor még nem is tudtam, hogy a túl sok só mennyire káros a szervezetnek. Nem tudtam, hogy hajlamosít a magas vérnyomásra, elősegíti a szív és érrendszeri betegségek kialakulását. Arról sem olvastam, hogy a mértéktelen sóbevitel károsíthatja a vesét is. Mindezek akkor még nem játszottak szerepet abban, hogy az ételeimben csökkentettem a sót. Csak az ízeket akartam…
Később már, mikor saját családom lett, már egészségügyi érvekkel alátámasztva igyekeztem újdonsült családomban „eladni” a relatív sómentességet. Sikerült is átalakítanom párom ízlésvilágát, a gyermekeim pedig ebben nőnek fel. Az óvodai környezet ugyan olykor arra készteti őket, hogy olykor sót kérjenek, hiszen az oviban ott a só az asztalon és a gyerekek sóznak. De ők itthon nem kapnak…
Himalája só
Akkoriban azt sem tudtam, hogy a fehér, asztali só voltaképpen szinte kémiai anyag, olyan „tisztítási” procedúrákon esik át. Gyerekkoromban még azt hittem, hogy ami az asztalunkra került akkoriban, az nem a sóbányákból közvetlenül érkezett oda. Nem tudtam, hogy a feldolgozás során elveszti szinte teljes egyéb ásványi anyag tartalmát. Ma már tudom.
Korábban magamnak találtam ki azt a trükköt a sózás mértékének csökkentésére, hogy kősót kezdtem használni, őrlővel. Mert kinek van kedve olyan sokat tekergetni azt az eszközt, így a lustaság maga is sokat segít abban, hogy kevesebb só kerüljön az ételeimbe.
Egyszer megláttam valahol ezt a szép rózsaszínű sót. Bevallom, először a külleme fogott meg, annyira a megszokottól eltérőnek láttam és olyan szépnek… Csak később néztem utána annak, hogy ami szép, ezúttal egészséges is. Ma már tudom, hogy az a só, amit az őrlőbe teszek, nem csak dísze, piciny dísze a konyhámnak, de az egészségemet is szolgálja. Ebben a sóban több, mint 80-féle ásványi anyag és nyomelem található. Tudom, hogy bármennyire egészséges is a sók között a himalája só, attól még só ez is. Ebből sem használok többet, mint egészségtelenebb társaiból korábban, de minden ételemben, minden közölt receptben ezt a sót használom.