Miért szeretem a thai konyhát?
Vannak olyan betegségek, amelyeknek van tünete. Vannak olyan betegségek, amelyek jelenlétét tünet együttes jelzi.
Olyannyira szeretem a thai ízeket, hogy ha egy meghatározhatatlan ideig nem juthatok hozzá, akkor jelentkezik nálam a megvonás tünet együttese. A thai konyha ízeiből nehéz kiemelni egyetlen alapanyagot, hiszen több jellegzetes alapanyag együttes alkalmazása adja meg a thai ételek jellegzetes ízét.
Mindig volt bennem ösztönös vonzódás a távol-keleti kultúra iránt. Pár évig éltem Amerikában és ott japán volt a Go mesterem. Tőle a stratégiai táblajáték rejtelmei kiismerése mellett filozofikus gondolatokat is volt szerencsém meghallgatni. Egyszer elmagyarázta nekem, hogy ez a vonzalom bennem természetes. Hiszen a genetikai vonalak azt bizonyítják, hogy a magyarok és a japánok egy tőről fakadnak. Az ő tolmácsolásában ez úgy hangzott, hogy a magyarok voltaképpen japánok. Főzni ő is tanított, de az igazán komoly hatást egy maláj szépség főztje fejtette ki rám. A kínai ételeket szeretem, de nem tudok rajongani értük, a japán konyha sokáig túl idegen volt számomra. De amit ez a lány főzött, az nagyon megfogott. Ha a baráti társaság nem éppen az ő főztjét élvezhette, akkor sűrűn ellátogattunk egy hollywoodi thai étterembe. Az étterem furcsán egyszerű, mégis szembetűnő épület volt: egy fekete kocka. Nagyon jól főztek ott, de biztosan találtunk volna még más, magas színvonalú éttermet, jobbnál-jobb thai ételekkel. Ami minket ott tartott, az a furcsa körülmény, hogy az étterem falán magyar vonatkozású képek függtek.
A thai konyha alapanyagai
Édes, savanyú, erős... Ez a kombináció más országok konyhájában is népszerű, de szerintem a thai konyha a legmarkánsabb képviselője ennek. Érdemes eredeti anyagokat használni egy thai étel elkészítéséhez, mert egyrészt nem drága, másrészt könnyen elvesztheted az étel eredeti jellegét, ha nem ezt teszed.
Rizs
Természetesen a thai konyha nélkülözhetetlen eleme. Használj thai jázmin rizst, ha különlegességre és egészségre vágysz, akkor thai fekete rizst. A fekete rizsre különösen felhívnám a figyelmed. Ha többet szeretnél tudni róla, részleteket itt olvashatsz:
Édes alapanyagok
Kókusztej
Tudtad, hogy a kókusztej, amit a főzéshez használunk, nem azonos a kókuszdióban lötyögő átlátszó nedűvel, hanem a dió húsából préselik? Konzervben juthatsz hozzá. Ha hosszabb ideig áll, akkor különválik egy sűrűbb és egy hígabb részre. Rázd fel, mielőtt kibontod. Előfordul néhány receptben, hogy csak a sűrű részére van szükség, ilyenkor ne rázd fel.
Pálmacukor
Hasonló az íze a nádcukoréhoz, annál kissé teltebb. Különböző pálmajellegű fák nedveiből nyerik ki. Helyettesítheted nádcukorral, ha nagyon muszáj, akkor akár fehér cukorral is, az étel ízét nagyon nem befolyásolod. De gondolj az egészségedre is és ne feledd, a pálmacukor a legegészségesebb édesítőszerek egyike!
Savanyú alapanyagok
Lime (zöld citrom)
Használják elsősorban a levét, de igen gyakran lereszelt héját is. Ne helyettesítsd citrommal, más aromát ad az ételnek.
Citromnád
Semmi köze a citromhoz, de az íze meglehetősen hasonló. Használják karikázva vagy felaprítva, de egyik módon sem fog megpuhulni főzés közben, azaz kemény marad. Általában leszűrik az ételt a megfelelő fázisában, de ha nem zavar, benne is hagyhatod. Nem helyettesítheted semmivel.
Lime levél (kaffír levél)
Félreértés ne essék, ez a levél nem a zöldcitrom levele. Leginkább szárítva juthatsz hozzá, ha frisset látsz, biztosan lenyűgöz mélyzöld színével, erős illatával és húsosságával. Aromáját nem helyettesítheted semmivel. A leveleket szokás egészben vagy vékony csíkokra szeletelve felhasználni.
Galangal (Thai gyömbér)
Rokonságban áll az ismert gyömbérrel, de íze teljesen más. Sokkal illatosabb, citrus jellegű ízzel bír. Ne helyettesítsd gyömbérrel. Ha nagyon nem találsz friss galangal gyökeret, inkább használj porított galangalt.
Erős alapanyagok
Thai chili
Kicsi, piros vagy zöld, de nagyon erős paprika. Ha éppen nincsen, használhatsz helyette jalapeno vagy habanero paprikát is, az ízvilág nem fog megváltozni.
Sambal oelek
Erős chili paszta, üvegben juthatsz hozzá. Zömében piros thai chili paprikát tartalmaz fokhagymával, sóval, ecettel és keményítővel keverve. Ha lehet, ragaszkodj hozzá, más chili pasztával ne helyettesítsd.
Egyéb jellemző alapanyagok
Fokhagyma
Nagyon gyakran használják, más nemzetekhez hasonlóan, ahogy mi magyarok is.
Thai bazsalikom
Csak nevében és némileg küllemében hasonlít az ismert bazsalikomhoz. Levelei keskenyebbek, szárai és levelei is olykor lilák vagy lilásak. Íze teljesen más, mint a bazsalikom, ne helyettesítsd vele.
Koriander levél
Thai ételekben friss leveleit igen gyakran használják, összedörzsölve jellegzetesen erős illatot ad. Ne téveszd össze és ne helyettesítsd őrölt korianderrel, mert azt a növény magjából készítik, és egymást nem helyettesíthetik.
Halszósz
Só helyett… Leginkább szardellából készítik víz és só hozzáadásával. Ne használj helyette mást, a thai étel megkívánja a halízt, de arra is vigyázz, hogy nagyon könnyen dominánssá is válhat, ha túl sokat használsz belőle és ez sem lesz jó.
Kattints ide a Thai receptjeimért: thai